A buddhista kolostor, melyben tigrisek élnek együtt a szerzetesekkel
A Wat Pha Luang Ta Bua egy buddhista kolostor, mely Thaiföldön található. A Kanchanabur tartományban lévő kolostor nevét, a befogadott tigrisek miatt kapta: Tigris Templomként nevezik. A kolostor a buddhizmus legkonzervatívabb irányzatát követő templomok egyike, ahol Buddha eredeti tanítását igyekeznek megtartani. A kolostort 1994-ben alapították, és 1999-ben került hozzájuk az első tigris. Az első befogadott állatot a helybeliek hozták oda, mert a kölyök édesanyját orrvadászok megölték. A kistigris életét minden igyekezetük ellenére a szerzeteseknek nem sikerült megmenteniük, de sajnos elpusztult. Ezután évek során sok tigris került hozzájuk, és az ott felnevelt állatok közül sokan kölyköket is hoztak a világra. A szerzetesek munkáját a világ minden tájáról érkező önkéntesek segítik. A legbátrabb látogatók még meg is merik simogatni az itt élő vadállatokat.
Hihetetlen!
![tigris templom 1]()
![tigris templom 2]()
![tigris templom 3]()
![tigris templom 4]()
![tigris templom 5]()
![tigris templom 6]()
![tigris templom 7]()
![tigris templom 8]()
![tigris templom 9]()
![tigris templom 10]()
![tigris templom 11]()
![tigris templom 12]()
![tigris templom 13]()
![tigris templom 14]()
![tigris templom 15]()
![tigris templom 16]()
Még több Buddhával kapcsolatos bejegyzést ITT találsz.
képek: pinterest.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg mással is. További érdekességekért, és egy pozitív közösségért csatlakozz a FACEBOOK-oldalunkhoz is.
Áldás! Lótusz
A Wat Pha Luang Ta Bua egy buddhista kolostor, mely Thaiföldön található. A Kanchanabur tartományban lévő kolostor nevét, a befogadott tigrisek miatt kapta: Tigris Templomként nevezik. A kolostor a buddhizmus legkonzervatívabb irányzatát követő templomok egyike, ahol Buddha eredeti tanítását igyekeznek megtartani. A kolostort 1994-ben alapították, és 1999-ben került hozzájuk az első tigris. Az első befogadott állatot a helybeliek hozták oda, mert a kölyök édesanyját orrvadászok megölték. A kistigris életét minden igyekezetük ellenére a szerzeteseknek nem sikerült megmenteniük, de sajnos elpusztult. Ezután évek során sok tigris került hozzájuk, és az ott felnevelt állatok közül sokan kölyköket is hoztak a világra. A szerzetesek munkáját a világ minden tájáról érkező önkéntesek segítik. A legbátrabb látogatók még meg is merik simogatni az itt élő vadállatokat.
Hihetetlen!
![tigris templom 1](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/05/tigris-templom-1.jpg 564w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/05/tigris-templom-1-300x199.jpg 300w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/05/tigris-templom-1-200x133.jpg 200w)
![tigris templom 2](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/05/tigris-templom-2.jpg 236w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/05/tigris-templom-2-201x300.jpg 201w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/05/tigris-templom-2-100x150.jpg 100w)
![tigris templom 3](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/05/tigris-templom-3.jpg 236w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/05/tigris-templom-3-196x150.jpg 196w)
![tigris templom 4](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/05/tigris-templom-4.jpg 236w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/05/tigris-templom-4-200x300.jpg 200w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/05/tigris-templom-4-100x150.jpg 100w)
![tigris templom 5](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/05/tigris-templom-5.jpg 236w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/05/tigris-templom-5-200x133.jpg 200w)
![tigris templom 6](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/05/tigris-templom-6.jpg 236w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/05/tigris-templom-6-157x150.jpg 157w)
![tigris templom 7](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/05/tigris-templom-7.jpg 236w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/05/tigris-templom-7-200x150.jpg 200w)
![tigris templom 8](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/05/tigris-templom-8.jpg 236w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/05/tigris-templom-8-200x150.jpg 200w)
![tigris templom 9](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/05/tigris-templom-9.jpg 236w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/05/tigris-templom-9-153x150.jpg 153w)
![tigris templom 10](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/05/tigris-templom-10.jpg 236w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/05/tigris-templom-10-200x132.jpg 200w)
![tigris templom 11](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/05/tigris-templom-11.jpg 236w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/05/tigris-templom-11-201x300.jpg 201w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/05/tigris-templom-11-101x150.jpg 101w)
![tigris templom 12](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/05/tigris-templom-12.jpg 236w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/05/tigris-templom-12-200x133.jpg 200w)
![tigris templom 13](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/05/tigris-templom-13.jpg 236w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/05/tigris-templom-13-200x300.jpg 200w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/05/tigris-templom-13-100x150.jpg 100w)
![tigris templom 14](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/05/tigris-templom-14.jpg 236w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/05/tigris-templom-14-201x300.jpg 201w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/05/tigris-templom-14-100x150.jpg 100w)
![tigris templom 15](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/05/tigris-templom-15.jpg 236w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/05/tigris-templom-15-200x150.jpg 200w)
![tigris templom 16](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/05/tigris-templom-16.jpg 236w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/05/tigris-templom-16-150x150.jpg 150w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/05/tigris-templom-16-100x100.jpg 100w)