Quantcast
Channel: Ez állati – Lótusz
Viewing all articles
Browse latest Browse all 172

30 évvel a csernobili katasztrófa után

$
0
0
A csernobili atomkatasztrófa után 30 évvel, a Current Biologoca című folyóirat azt vizsgálta, mennyire sikerült a természetnek felélednie, sikerült-e újra belaknia az egykori atomerőmű körüli területet.

(Ezt megelőzően, egy drónnal készítettek egy izgalmas videót, amit ITT tudsz megnézni).

csernobil 1

A sugárzás még ma sem szűnt meg teljesen (sőt még még pár száz évig nem is fog megszűnni), azonban az itt élő állatok elkezdtek szaporodni, a növények lassan újra visszahódítják az egykor emberi kéz által épített építményeket.

csernobil 2

1986. április 26-án történt meg az eddig történelem legnagyobb atomkatasztrófája, melynek hatására 130.000 embert kellett evakuálni. Ők sosem térhettek vissza ide. Az egykori atomerőmű 30 kilométeres gyűrűjébe ma sem léphet be ember. Azonban az állatok szabadon léteznek, vadásznak, szaporodnak, élnek. Számukra a környék olyan, mintha egy vadrezervátumban lennének.

csernobil 3

csernobil 4

Bár a sugárzás az állatokat ugyanúgy érte, mint az embereket, a vadon élőket akkor nem tudták kimenteni a területről. Mára pedig nagyon megugrott a számuk: vaddisznók, őzek, farkasok, rókák élnek az itteni erdőkben. A farkasok populációja például hétszeresére nőtt.

csernobil 5

csernobil 6

Az atomerőmű felrobbanásának hatására rengeteg szennyezőanyag került a levegőbe, és ez a vadállatokat sem kímélte. Viszont számuk folyamatosan nő az érintetlenség miatt. Ebből is látszik, hogy az emberi vadászat-halászat mennyire pusztította az állatokat ezelőtt. Tehát a sugárzás káros az állatok számára, de még károsabb az emberi jelenlét!



csernobil 8

csernobil 9

csernobil 10

csernobil 11

csernobil 7

Bár a szaporodás beindult, azt nem lehet pontosan tudni, hogy a sugárzás milyen befolyással van az állatok életminőségére és élethosszára.

Ha érdekesnek találtad a cikket, oszd meg mással is. Ha van kedved, kövess a FACEBOOK-on is!

Áldás! Lótusz

demotivateur.fr


Viewing all articles
Browse latest Browse all 172