Edinburgh egyik legmegbecsültebb polgára volt Greyfriars Bobby.
Egy, a Facebookon keringő, a Wikipedián megjelenő, a Disney által is megénekelt mesét, legendát hoztam. Egyesek szerint mindez csak legenda, de akinek volt már kutyája, az tudja, érzi, hogy ez valódi történet is lehet.
![]()
“Greyfriars Bobby egy skye terrier volt. Egyedül élő gazdája minden szerdán elvitte magával ez edinburghi heti vásárba. Ott az 1 órát jelző ágyúlövéskor mindig elmentek ebédelni ugyanabba a vendéglőbe, ahol Bobby kapott süteményt.
Bobby gazdája 1858-ban meghalt. A greyfriarsi templomkertben temették el, ahova kutyákat nem engedtek be, bár Bobby a temetési menettel tartott.
Három nap múlva a vendéglős meglepve tapasztalta, hogy Bobby 1 órakor ismét megjelent – immár egyedül – a szokott helyén. Adott neki megint süteményt, amivel a kutya elment. Innentől a kutya mindennap délben megjelent, kapott enni, aztán elment.
![]()
A vendéglős egyszer utánament, megtudni, hogy hova tűnik Bobby. Akkor látta, hogy a kutya a temetőkerítés egy lyukán keresztülbújik és egyenest a gazdája sírjára fekszik. A vendéglős másnap is ezt tapasztalta és lassan kiderült, hogy Bobby egész nap a gazdája sírján fekszik és csak délben hagyja el, amikor enni megy.
![]()
Az állat a temetőben, gazdája sírján lakott.
![]()
Vele kivételt tettek, eltűrték a temetőben és később eszkábáltak neki egy kis lakot is, de Bobby csak a legcudarabb téli időben ment be oda, egyébként nem hagyta el a sírt.
14 éven keresztül őrízte a sírt, mikor 1872-ben meghalt. Ott temették el őt is, sírján a következő olvasható:
“Greyfriars Bobby, meghalt 1872 január 14-én. Hűsége és odaadása legyen példa mindannyiunk számára.”
![]()
Ma Bobbyt Edinburghban a valaha élt egyik legmegbecsültebb edinburghinak tartják, büszkék rá.
Az egykori vendéglő előtt emelt szobra illetve a templomkertben lévő sírja Edinburgh kiemelt látnivalói közé tartozik.”
![]()
A világ keleti felén is élt egy kutya, Hachiko. Ő is nagyon hasonlóan viselkedett. Richard Gere-rel készült egy film róla: Hachiko.
Kutyahideg – hihetetlenül izgalmas, szívmelengető film.
Minden, ami kutya: ITT.
képek: Wikipedia, főkép: pixabay
Egy, a Facebookon keringő, a Wikipedián megjelenő, a Disney által is megénekelt mesét, legendát hoztam. Egyesek szerint mindez csak legenda, de akinek volt már kutyája, az tudja, érzi, hogy ez valódi történet is lehet.
![](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2018/12/Greyfriars_Bobby.jpg 390w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2018/12/Greyfriars_Bobby-195x300.jpg 195w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2018/12/Greyfriars_Bobby-98x150.jpg 98w)
“Greyfriars Bobby egy skye terrier volt. Egyedül élő gazdája minden szerdán elvitte magával ez edinburghi heti vásárba. Ott az 1 órát jelző ágyúlövéskor mindig elmentek ebédelni ugyanabba a vendéglőbe, ahol Bobby kapott süteményt.
Bobby gazdája 1858-ban meghalt. A greyfriarsi templomkertben temették el, ahova kutyákat nem engedtek be, bár Bobby a temetési menettel tartott.
Három nap múlva a vendéglős meglepve tapasztalta, hogy Bobby 1 órakor ismét megjelent – immár egyedül – a szokott helyén. Adott neki megint süteményt, amivel a kutya elment. Innentől a kutya mindennap délben megjelent, kapott enni, aztán elment.
![](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2018/12/800px-Greyfriars_Bobby_plaque_Forest_Road_Edinburgh.jpg 800w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2018/12/800px-Greyfriars_Bobby_plaque_Forest_Road_Edinburgh-225x300.jpg 225w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2018/12/800px-Greyfriars_Bobby_plaque_Forest_Road_Edinburgh-768x1024.jpg 768w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2018/12/800px-Greyfriars_Bobby_plaque_Forest_Road_Edinburgh-450x600.jpg 450w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2018/12/800px-Greyfriars_Bobby_plaque_Forest_Road_Edinburgh-112x150.jpg 112w)
A vendéglős egyszer utánament, megtudni, hogy hova tűnik Bobby. Akkor látta, hogy a kutya a temetőkerítés egy lyukán keresztülbújik és egyenest a gazdája sírjára fekszik. A vendéglős másnap is ezt tapasztalta és lassan kiderült, hogy Bobby egész nap a gazdája sírján fekszik és csak délben hagyja el, amikor enni megy.
![](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2018/12/1280px-Greyfriar_Bobbys_Bar_Edinburgh.jpg 1280w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2018/12/1280px-Greyfriar_Bobbys_Bar_Edinburgh-300x219.jpg 300w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2018/12/1280px-Greyfriar_Bobbys_Bar_Edinburgh-768x562.jpg 768w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2018/12/1280px-Greyfriar_Bobbys_Bar_Edinburgh-600x439.jpg 600w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2018/12/1280px-Greyfriar_Bobbys_Bar_Edinburgh-200x146.jpg 200w)
Az állat a temetőben, gazdája sírján lakott.
![](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2018/12/Kirkyard.jpg 1280w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2018/12/Kirkyard-300x225.jpg 300w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2018/12/Kirkyard-768x576.jpg 768w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2018/12/Kirkyard-600x450.jpg 600w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2018/12/Kirkyard-200x150.jpg 200w)
Vele kivételt tettek, eltűrték a temetőben és később eszkábáltak neki egy kis lakot is, de Bobby csak a legcudarabb téli időben ment be oda, egyébként nem hagyta el a sírt.
14 éven keresztül őrízte a sírt, mikor 1872-ben meghalt. Ott temették el őt is, sírján a következő olvasható:
“Greyfriars Bobby, meghalt 1872 január 14-én. Hűsége és odaadása legyen példa mindannyiunk számára.”
![](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2018/12/Greyfriars_Bobby_Headstone.jpg 669w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2018/12/Greyfriars_Bobby_Headstone-153x300.jpg 153w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2018/12/Greyfriars_Bobby_Headstone-307x600.jpg 307w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2018/12/Greyfriars_Bobby_Headstone-77x150.jpg 77w)
Ma Bobbyt Edinburghban a valaha élt egyik legmegbecsültebb edinburghinak tartják, büszkék rá.
Az egykori vendéglő előtt emelt szobra illetve a templomkertben lévő sírja Edinburgh kiemelt látnivalói közé tartozik.”
![](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2018/12/Greyfriars-bobby-edin.jpg 413w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2018/12/Greyfriars-bobby-edin-203x300.jpg 203w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2018/12/Greyfriars-bobby-edin-406x600.jpg 406w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2018/12/Greyfriars-bobby-edin-102x150.jpg 102w)